Magaságyás készítése

A héten nem bírtam magammal. Elhatároztam, hogy csinálok itthon egy magaságyást, mert a kertben a föld nem túl jó minőségű, hiába forgatom be a komposztot minden évben.

Így pénteken vettem 11 szál vörösfenyő deszkát, pár szál tetőlécet, aztán hajrá, nekivágtam! Azt már elterveztem, hogy a régi ágyás helyén lesz az új, palánk oldalú ágyás, így a méret adott volt: 400X120 cm. A magassággal volt egy kis gondom, mivel én 60 cm magas oldalfalat képzeltem el, de minden oldalon, ahol utána néztem, ennél magasabb, 80 cm-es palánkot ajánlottak. Végül maradt az eredeti elképzelés, és a mi magaságyásunk végül is 60 cm magas lett.

És most jöjjön egy kis képes beszámoló, sok saját fényképpel, és kevés szöveggel! 😉

 

Először felástam és kigazoltam a régi ágyást.

 

magasagyas3

Majd elkészítettem a palánkokat. A rövidebb oldal 120 cm hosszú lett, a hosszabbik, 400 cm-es oldalt két darab 200 cm-es palánkból csináltam meg. Négy deszkát egymás mellé fektettem, tetőléccel, csavarokkal rögzítettem. Igen, a háttérben a bicajom látható! 😉

 

magasagyas

 

A kész palánk végét méretre szabtam. Ez volt az egész munka fizikailag legmegterhelőbb része. Mivel nincs körfűrészem, a dekopír pedig csak karcolta a fát, így kézifűrésszel vágtam méretre a deszkákat. Nem volt könnyű, de aztán eszembe jutott Nagyapám tanácsa: “Ne kapkodj, csak szépen, nyugodtan, egyenletes mozdulatokkal vágj! Hagyd a fűrészt dolgozni!” Hát hagytam dolgozni… 😉

 

magasagyas6

magasagyas4

Ezután elkezdődött az összeállítás. Először a sarkokat erősítettem meg…

 

magasagyas8

..majd összecsavaroztam az elemeket. A deszkák illesztését természetesen még a külső oldalról is összecsavaroztam erős, 50-es csavarokkal.

 

magasagyas10

A keret elkészült, de egyes helyeken még meg kellett erősíteni, a sarkoknál, összeillesztéseknél le kellett vernem egy-egy karót is.

 

magasagyas11

 

A következő képen láthatod, hogy az összetoldásnál belülre egy deszkadarabot erősítettem fel, míg a külső részen egy 80 cm-es karót vertem le jó mélyen a földbe. A héten ezt a pontot még meg fogom erősíteni egy kis L vassal, amit a palánk tetejére fektetve fogok odacsavarozni. Sajnos nem volt itthon ilyen L vasam, ez a fázis ezért ma kimaradt. Persze nem lenne szükséges ez a plusz erősítés, mint ahogy elég lett volna összeszögelnem a palánkokat, nem kellett volna csavaroznom sehol. De én azt szeretem, hogy amit csinálok, sokáig használható maradjon.

 

magasagyas14

És íme a kész magaságyás! Már csak a földet kell beletalicskázni a jövő héten.

 

magasagyas13

A kész ágyás mérete 400X120X60 cm. Majdnem 3 köbméter föld megy bele.

Nem szoktam számszerűsíteni a munkáimat, de most megteszem, már csak azért is, hogy tudj számolni, ha Te is belevágsz. Anyagköltsége az egésznek úgy 15000 Ft volt. A deszka darabja 1200 Ft, a tetőléc 450 Ft/db, plusz a csavarok. Ha 80 cm magasságú palánkot készítettem volna, az anyagköltség  nagyjából 23000 Ft-ra nőtt volna, az adott méretek mellett.

Hogy klasszikust idézzek: öröm-bódottág van! 😉

 

 

 

Mosogató beszerelése

 

Szép, rozsdamentes, csillog-villog… és ott áll a sarokban, mert nincs, aki beszerelje.

Nézzük, én hogyan állok neki!

 

mosogató

 

Először is: ha az új mosogatót új munkalapba kell beépíteni, akkor nem úszom meg a mérést-rajzolást-fúrást-vágást. Meghatározom a munkalapon a mosogató helyét, majd a mosogatót fejjel lefelé a munkalapra fektetem, és körül rajzolom. Majd a körvonalaknál 10 mm-rel kisebb részt körüljelölök, és kezdődhet a vágás! Dekopír fűrésszel nagyjából 10 perc alatt ki lehet szabni egy kétmedencés mosogatónak a helyét.

A könnyebbik része a dolognak kész. Most jön az igazi munka.

A rozsdamentes mosogatón a csaptelep helye általában nincs kivágva. Ha nem fali, hanem álló csaptelepet szerelek be, akkor bizony a mosogatón ki kell jelölni és ki kell vágni a csap helyét. Ez általában egy 35 mm átmérőjű kör, amit a vízvezeték szerelők spéci szerszámával pillanatok alatt ki lehet vágni. Én viszont nem vagyok vízvezeték szerelő, a spéci szerszám drága, így marad a fúró-tűreszelő kettős. Először kijelölöm a lyuk helyét. Majd körben szépen kifúrogatom a mosogatót, a furatok közötti részeket tűreszelővel lereszelem. A kör nem lesz teljesen szabályos, de ez úgyse fog látszani, ha beépítem a csapot, csak én fogom tudni, hogy nem célszerszámmal lett kifúrva a lyuk. Egyébként a tágító fúró is jó megoldás lehet, de nekem sajnos még nincs 35 mm-es fúróm, csak 32-es. Az a 3 mm eltérés pedig számít…

Térjünk vissza a mosogatóhoz: lyuk kifúrva, mosogató mehet a helyére. De előbb még beszerelem a csaptelepet, könnyebb így, mint amikor a mosogató már be van építve. Itt is, mint minden vizes munkánál, figyelni kell a tömítésekre, az illesztésekre.

Ha a csap a helyén van, és miután a mosogató alsó élére feltapasztottam a tömítő szalagot, és a rögzítő pöckök is a helyükön vannak, a mosogató mehet a helyére. Ellenőrzöm, hogy mindenhol rendben felfekszik-e, majd bebújok a mosogató alá, és jön a legnehezebb, legfárasztóbb része az egész munkának. A rögzítő pöckökkel a mosogatót rögzítem a munkalaphoz. Ilyenkor félig a konyhabútorban fekszem, egyik kezemmel a rögzítőpöcök fülecskéjét illesztem a helyére, másik kezemmel a csavart hajtom be, és közben nyögök. 😉 Ez a munkafázis eltart nagyjából negyed óráig, de a végeredmény magáért beszél: a mosogató stabil, nem mozog, használatra majdnem kész!

Majdnem, mert még hátra van a szifon összerakása, beépítése. Szerencsére a gyári, új mosogatókhoz csomagolnak szifont, ami majdnem jó, majdnem tökéletes. Előfordulhat ugyanis, hogy a lefolyó cső egy kicsit rövidebb, mint kellene, így a szifont nem tudom rákötni a csatorna hálózatra. A legtöbb esetben egy darab 40-es átmérőjű műanyag cső megoldja a problémát, már csak azt kell leellenőrizni, hogy a szifon nem ereszt-e valahol.

Ez elő szokott fordulni. A mai modern, automata leeresztős szifonok elég érzékenyek. Ha nem teljesen precíz az összeszerelés, szivároghat. El lehet vele vacakolni, mire minden tökéletesen passzol.

 

Egyszóval összetett munka a beszerelés. Sokat kell mérni, fúrni, vágni, szerelni. Sok helyen lehet hibázni, igazán oda kell figyelni!

 

A sarokszelepet most nem említettem, de egy előző bejegyzésben erről már elég részletesen volt szó.

 

macsek

 

 

 

Javítsunk lambériát!

Egy konyha egyik falát borította lambéria, majdnem teljesen, de az utolsó 64 cetin már csak a csupasz fal látszott. Ezt kellet pótolni, és a lambériát lefesteni.

Természetesen a méretek felvételével kezdtem hozzá a munkának. Anyagot, legalább is lambériát nem kellett venni, a megrendelőnek volt még tartalékban. De párnafa, szög, csavar, festék nem volt, így ezeket be kellet szerezni.  A szerszámokat, szöget, csavarokat én biztosítottam, így a megrendelőre hárult a festék kiválasztásának nem kis feladata. Nagyon sok színből lehet választani, és itt, ennél a munkánál egy bézs szín lett a nyerő. Kis mértékben behatárolta a választást a tény, hogy csak olajfesték jöhetett számításba, mivel a pótlambéria nem teljesen volt azonos az eredetivel.

lambéria

Először a párnafákat fúrtam fel a falra, tiplivel, csavarral rögzítettem. Majd a lambériát méretre vágtam, felszögeltem, a tetejét szegőléccel zártam le.

Ezek után alapozás következett, majd másnap a végleges szín felvitele. Az egész munka nagyjából 3 órát vett igénybe, két délután ment rá. A festék 24 óra alatt teljesen megszáradt, a helyiség kiszellőzött, a konyha most már működésre kész!

TIPP:

Ha beltérben kell valamit lefesteni, vagy festést kijavítani, akkor figyelj arra, hogy az általad kiválasztott festék beltéri felhasználhatóságú legyen. Az erős vegyszerek miatt megfájdulhat a fejed, ezért jó erre odafigyelni!