Kiszakadt zsanér javítása

Ha a pozdorjalapból kiszakad a zsanér, nem kell kétségbe esni. Elviheted egy lapszabászatba, vagy a Jedi-barát barkácsáruházba (tudod, Obi…), marathatsz az ajtóra egy másik zsanérfészket, majd a teljes zsanért kicsit lejjebb-följebb szerelve, csavarozva, a helyére illesztheted az ajtót.

Vagy akár otthon, saját kezűleg is javíthatod a hibát. Én most ez utóbbit mutatom meg, hogyan is kell csinálni.

 

Először is a kiszakadt lyukba bele kell ragasztani egy fatiplit. Nagyon fontos, hogy a tipli szorosan illeszkedjen a lyukba! Ha mondjuk a 8-as tipli nem megy be a lyukba, de a 6-os lötyög, akkor célszerű a kiszakadt részt, kiszakadt lyukat felfúrni úgy, hogy a 8-as tipli szoruljon. Ezután a furatból ki kell fújni/piszkálni az összes kis koszt, fűrészport, majd erős FARAGASZTÓVAL (direkt írtam nagy betűvel) be kell ragasztani a tiplit. Egy kis ragasztó a lyukba, egy kicsi a tiplire, majd pár percig erősen a helyére nyomni, és kész is!

 

zsaner

Ma idáig jutottunk, ugyanis a ragasztó teljes kötési ideje 24 óra. Nyugodtan elmehetünk aludni, Star Wars filmet nézni, bárhova. A munkát holnap fejezzük be, mivel a tiplit ezek után nagy mechanikai behatás fogja érni. 😉 Vagyis fűrészelünk, csiszolunk, fúrunk.

 

Szóval először a tiplit levágjuk a bútorlap síkjában, a vágási felületet, ha kell, lecsiszoljuk.

 

zsaner1

Ezután a tiplit kifúrjuk. Figyeljünk arra, hogy a furat akkora legyen, hogy a zsanér csavarját könnyen bele tudjuk csavarni, de az mégis befeszüljön. Itt, mint a képen is látszik, csak a beragasztott tipli alatti gyári furatról kellett mintát venni. Fúrásnál vigyázzunk, hogy a bútorlapot ne fúrjuk át! Ha jól dolgoztunk, a zsanért már a helyére is tudjuk csavarozni.

 

zsaner2

Majd felszereljük az ajtót, beállítjuk, és kész is!

 

zsaner3

Ugye, hogy nem is volt nehéz?

 

Amúgy de. Oda kell figyelni, pontosan kell fúrni, ragasztani, vágni, csiszolni, fúrni, csavarozni, beállítani. Annyira nem könnyű, de nem is nagy ördöngősség.

 

Azt hiszem, Karácsony előtt ez az utolsó poszt, így most ezzel fejezem be:

Boldog, békés Karácsonyt kívánok!

Kiszakadt zsanér javítása” bejegyzéshez egy hozzászólás

  1. Köszönöm. Nekem is ez volt az elképzelésem a javításról, jó hogy egy írásban megerősítetted

Hozzászólás