Konyhában nem csak főzni lehet

Sokat gondolkodtam, hogy a mai munkámat megosszam-e ilyen hamar, vagy várjak vele, amíg “összejön” egy egész konyhai cikk.

Nem várok, mert elgondolkodtató nap volt ez a mai.

 

Elgondolkodtató, mert sajnos azt kell, hogy mondjam: egyes szakemberek is tudnak slendriánok lenni. Össze tudnak ütni egy konyhabútort, ami szép, jól néz ki, olyan, mint amit szeretnél, csak éppen pakolni nem lehet bele, mert a felrögzítése nem az igazi. Pont olyan helyeken a leggyengébb a szerkezet, ahol a legnagyobb súly, erőhatás éri, ahol a rögzítés a legnagyobb szerepet kapna.

Egy ilyen konyhabútort barkácsoltam ma össze.

 

konyhabútor

Barkácsolás volt, mert nem lehetett szakszerűen kijavítani, illetve csak nagy ráfordítással. Viszont stabil lett, vagy legalább is stabilabb, mint amilyen volt. Lehet rá pakolni, nem fog elmozdulni a szekrényke, és talán a csavar se fog kiszakadni a bútorlapból. Talán.

De a kihívás nem az összeszerelésnél kezdődött. Több elemből álló konyhabútort általában úgy rakunk össze, hogy rejtett csavarokat nem alkalmazunk, mert nem biztos, hogy más is egyből tudni fogja, hogy hol van még egy tartócsavar. Például a konyhaszekrény ajtajának azsanérjánál nem alkalmazunk hosszú, átmenő facsavart. Fúrunk egy kis lyukat, ha a stabilitást szeretnénk növelni, és összerögzítjük az elemeket ott, a furaton keresztül. De a zsanért nem használjuk fel erre a célra, mert más, aki esetleg szétszerelné a bútort, percekig gondolkozhat azon, hogy vajon hol van még csavar, vagy egyéb rögzítő.

 

Itt ez volt a helyzet. Sokat törtem a fejem, mire rájöttem, hogy az egyik zsanér egyik csavarja rögzítő funkciót is betölt.

Most nézzük a feladatot, ami leírva nem túl bonyolult. A konyhabútor pár szekrényét szét kellett szedni, a sérült elemeket ki kellett cserélni, majd az egészet össze kellett rakni. Az összerakás jobban ment, jobban tetszett, mert már mindennek tudtam a helyét. A szétszedésnél viszont egymás után futottam bele a meghökkentő megoldásokba. És érdekes módon, a jóindulatú szomszéd, ismerős javítgatása, megerősítése, pót elemek beépítése  sokkal átgondoltabb, megtervezettebb, ésszerűbb volt, mint a szakember szakmunkája.

Ma is tanultam valamit, leginkább azt, hogy nem kell meglepődni semmin. Ki kell javítani a dolgot, és kész!

Remélem, a barkácsolás hatásos lesz, és az amúgy szép bútor még sokáig betölti funkcióját!

 

TIPP:

Ha egyedül állsz neki bármilyen munka kijavításának, ne csodálkozz semmin. Hidd el, a leglehetetlenebb helyeken is találhatsz csavart, tiplit, bármit. Mondtam már, hogy az egyik rögzítő csavart a konyhaszekrény polca takarta?;-)

edénykék