Gipszkarton házilag

Az elmúlt héten egy falnyílást kellett eltüntetnem. Mivel nem vagyok egy David Copperfield, ezért a varázslás helyett inkább a gipszkarton mellett döntöttem. 😉

 

A nyílás két fiúszoba között volt, a téglafalat bontották ki annak idején, így kaptak egy 2X2 méteres átjárót a két szoba között. Mostanra a fiúk felnőttek, nagyok lettek, és igény volt a saját zugra, nem kellett már a közös élettér. Gipszkarton falat javasoltam, két okból. Az egyik, hogy gyors felhúzni, viszonylag tiszta a munka, a másik, hogy téglafalat még soha nem építettem. Az igazat megvallva, gondolkoztam rajta, hogy  Ytong elemekből építem fel a falat, de a gyakorlat hiánya miatt inkább a gipszkarton mellett döntöttem. Javamra legyen írva: közöltem, hogy téglából falat nem építettem, de ha a megrendelő így akarja, akkor inkább keressen meg valaki mást.

 

Engem választottak.

A munka méricskéléssel, anyagbeszerzéssel kezdődött, majd először a keretet raktam össze, amire a gipszkartont rögzíteni kell. Egy ilyen kis felületnél nem láttam értelmét acél profil beépítésének, egyszerű tetőlécből készült a keret. Ezzel pénzt is spóroltam.

gipszkarton

Mint látható, dupla keretet készült, mivel a nyílás 13 cm széles volt, a tetőléc pedig csak 5 centiméteres. De először mértem, jelöltem, megint mértem, fúrtam, beállítottam, ellenőriztem, szinte vég nélkül. Fontos, sőt, létszükséglet a keretet úgy beállítani, hogy a 9,5 milliméter vastagságú gipszkarton ne térjen el a falsíktól.

Miután a kerettel kész lettem, az egyik oldalra felcsavaroztam a gipszkarton táblákat. Mivel egyedül dolgozom, ezért “egyemberes”, 60X200 centiméteres táblákat vettem.

 

gipszkarton1

Az egyik oldal tehát kész, most már csak a szigetelést kellett beépíteni, mielőtt a fal másik oldalát is felszerelem. Hő- és hangszigetelő kőzetgyapot

gipszkarton3

 

gipszkarton4

Mint látható, a szigetelést nem kell külön rögzíteni. Egyszerűen bele kell nyomni a keretbe.

Ezután már csak a másik oldal gipszkarton burkolatának felerősítése volt hátra.

gipszkarton2

A munka ezzel majdnem kész. Már “csak” le kell glettelni, le kell festeni, vagy le kell tapétázni a falat.

Ha teljesen készen lettünk, és képet, polcot szeretnénk a gipszkarton falra felerősíteni, akkor… hm, olvassuk el egy korábbi bejegyzést. Nem kell messzire menni, itt, a Férfi Melón megtalálható. 😉

 

Gipszkarton tipli