Bicikli, házilag

Sokan tudják rólam, hogy igazi biciklimániás vagyok. Szeretek tekerni, de szeretem szerelni is a gépeket, “természetes” tehát, hogy több biciklim van, és az is “természetes”, hogy mindhárom egyedi, mindegyiket én építettem össze.

 

A legújabb, áprilisi szerzemény egy igazi bakancslistás bicaj. Nagyjából két éve törtem a fejem egy egysebességes országúti bringán, és idén tavasszal ez a kétéves álmodozás, tervezgetés végre testet öltött.

 

Kezdődött minden a váz beszerzésével, majd az ehhez  színben és méretben passzoló alkatrészek megvételével. A dolog persze nem volt egyszerű, mert mindenből olyat akartam venni, amit megálmodtam. Kisebb-nagyobb szerencsével ez sikerült is.

Legelső lépés, a váz. Legyen acél, régimódi, mégis új. Legyen piros, a kész bicaj legyen piros/fekete. Legyen egy kicsit egyedi, ne jöjjön szembe ilyen az utakon.

Gyors körülnézés után kiderült, hogy ezeknek a feltételeknek vagy egy itthoni vázépítő által készített váz felel meg, vagy a neten kell körülnéznem. Az utóbbi mellett döntöttem, és rátaláltam az angol On One márkára, ahonnan jutányos áron sikerült beszereznem a vázat, és egy pár alkatrészt. Majd az itthoni boltokat jártam végig, a legtöbb segítséget a Bajnok kerékpár üzletben kaptam. A végeredmény: váz, villa, alkatrészek megvannak, eljutottam ehhez az állapothoz:

 

DSCN0643

 

Persze ez még egy hiányos állapot. Nincs még kerék, hajtókar, nyereg, de az alapok már szerelésre készen várakoztak. Amit lehetett, összeraktam. Beilleszetettem a kormánycsapágyat, amit NEM préseltem, hanem bele ütöttem egy kalapács, és két parketta darab segítségével a vázba. Acél, alu váznál ez teljesen járható út, nem feltétlenül szükséges présszerszámot alkalmazni. Beszereltem a középcsapágyat, az első villát, stucnit, felszereltem a kormányt, fékkart, fékeket, így elérkeztem ehhez az állapothoz:

 

DSCN0695

Itt már körvonalazódott a kész bringa. Közben a kerekeket megrendeltem. Piros agyak, fekete felni, fekete küllők, viszonylag ballonos, teljesen sima gumik. (ez utóbbi követelmény olyan szinten teljesült, hogy ennél nagyobb gumi már be se férne a vázba.)

Amint elkészültek a kerekek, megvettem a hajtókart is, a kormánybandázst, és a bowdeneket. A végső összeszerelés után itt a végeredmény:

 

DSCN0840

 

Persze még egy-két dolog hiányzott, például a sebességmérő, de viszonylag hamar felszereltem egyet.

 

DSCN0862

 

A csengő egy nagyon kedves ismerősöm ajándéka, illik a kész géphez. 😉

Maga szerelés nem vett túl sok időt igénybe. Mivel a váltókkal nem kellett bajlódnom, így a beállítás is csak a fékekre korlátozódott. A végeredmény pedig magáért beszél. A gép gyors, jól irányítható, kényelmes, és az idei tavasz/nyár folyamán sokezer kilométert tekertem már le a nyergében.

 

Persze egy bicikli építése nem kis dolog. Sok odafigyelést, utána járást igényel, és van egy-két buktató, amire érdemes figyelni. Rögtön az első a váz mérete, de az egyes alkatrészek is okozatnak meglepetést. Pl a bicajom nyeregcső-bilincse 29,8 mm-es. A mai szabvány ezt nem ismeri, bicikliboltokban ez a méret nem kapható. A gyárból rendeltem mindjárt kettőt, egyet tartalékba.

Ha kérdésed, üzemképtelen bringád van, vagy Te is egy egyedi, épített bringát szeretnél, hívj bátran. Tanáccsal, szereléssel segíthetek megoldani a problémád.