Lambéria javítása

Az elmúlt időben lambériát javítottam, ami egy terasz oldalát borította. A lambéria elég rossz állapotban volt, több elemet ki kellett cserélni, illetve egy pár régebbi elemet rövidebbre szabva újra be kellett építeni.

Az ilyen javítás, mint mindig, most is a bontással kezdődött. A kilazult, mozgó darabokat eltávolítottam, amelyeket még fel lehetett használni, félre tettem. A bontás könnyen, gyorsan ment, szinte egyszer se kellett szerszámhoz nyúlnom. A legtöbb elemet kézzel sikerült lebontani, a régi szögek szinte kiestek a fából.

 

lamberia1

Mint a képen is látható, elég sok elem már teljesen eldeformálódott. Ezeket kidobtam, semmire se lehetett már használni őket.

 

lamberia2

Az elvetemedett darabokat újakkal pótoltam, a kerethez szeggel erősítettem. A szegeléshez apró, bognárfejű szöget használtam, nútba szögeltem, vagyis a lambéria hornyába, a “negatív” részbe, ahova a következő elem fédere, a “pozitív” rész csatlakozik. Pont, mint a parkettánál.

 

lamberia3

A képen látszik, hogy nem minden régi elemet dobtam ki, a még jó állapotúakat felhasználtam. A régi lambéria természetesen nem olyan könnyen visszaépíthető, mint az új. A jobb állapotú elem is el volt vetemedve egy kicsit, a fédert a nútba úgy kellett visszaügyeskedni. Annak érdekében, hogy a síkból egy elem se álljon ki, a régebbi lambériákat nem csak szögeltem, hanem egyes esetekben a homlokfelület felől önmetsző csavarral is rögzítettem.

 

lamberia4

A végeredmény magárt beszél. A szétkorhadt, elhanyagolt teraszburkolat szinte megújult, a régi pipaléc is ki lett cserélve. Talán látszik, hogy a pipaléc kis csavarral lett a lambéria felső éléhez rögzítve.

Tipp: amikor önmetsző csavart használunk, érdemes a rögzítendő elemet előfúrni, így a csavar nem hasítja szét azt.

 

lamberia5

Már csak a festés volt hátra, ami az esős idő miatt majdnem két hetet csúszott.

Végül ilyen lett az elkészült javítás.

 

lamberia7

 

Kézi csiszolás, majd két réteg vékonylazúr került fel. Látszik, hogy a legvilágosabb az új lambéria, míg a legsötétebb az a régi elem, amelyik a legjobban ki volt téve az időjárás viszontagságainak.

Szép lett a végeredmény, egységes, stabil a burkolat. A többi, használható elemet kár lett volna kicserélni, itt nem felújításról, javításról volt szó. Természetesen egy teljes felújításnál az összes régi elemet el kell távolítani, és újat beépíteni, hogy festésnél ne legyen eltérés a színárnyalatban.

 

Vaslépcső felújítása

Ez a munka a vastelepen kezdődött. 😉

Ugyanis a felkérés alapján egy régi, beton járófelületű, de acélszerkezetes lépcsőt kellett felújítanom. A régi járófelület málladozott, töredezett volt, így azt le kellett cserélni.

A beton járófelületet úgy kell elképzelni, hogy az acél lépcsőkeretet alulról kizsaluzták, betonvassal megerősítették, majd betonnal kiöntötték. Mivel ez legalább 25 éve történt, a beton már tönkre ment, a járófelület nem volt biztonságos. A megoldás a beton eltávolítása, és méretre szabott bordáslemez rögzítése lett. És épp ezért kezdődött a munka vastelepen. A közelünkben lévő, egyébként nagyon jó árakon dolgozó vastelepen nem vállalták a méretre szabást, de adtak áramot, hosszabbítót, nekem csak a flexet kellett vinnem. A 15 lépcsőfok leszabása nagyjából 2-2,5 óráig tartott.

 

pátylépcső1

Ez még a version 0.8 állapot. Csak a szélessége egyezik, a hosszát a helyszínen kellett levágni, ahol a munka rombolással folytatódott, a régi betont távolítottam el, majd jött egy kis újabb flexelés, és a lépcsőfokok ideiglenes elhelyezése.

 

lépcső10

Azt hiszem, ezen a képen még látszik a régi járófelület, talán az 5. lépcsőfoktól felfelé.

Ezek után a lépcsőfokokat kifúrtam, hogy az acél kerethez rögzíteni tudjam. Hegeszteni ugyanis még nem tudok, de ami késik, nem múlik! 😉 Majd a lépcsőfokok alját, és az acélkeretet lefestettem, másnap pedig a lemezeket véglegesen rögzítettem, és az egész szerkezetet lefestettem.

 

Néhány fénykép a munkafolyamatokról.

 

lépcső12

lépcső14

lépcső20

lépcső21

Anyagbeszerzéssel, leszabással, szállítással együtt a munka 3 napig tartott. Természetesen a sittet se hagytam ott, minden törmelék eljött velem. 😉

 

A végeredmény szép lett. A rozsdás, kopott szerkezet szépen csillog, a lépcső most már biztonságos.

 

Üvegszálas csónak javítása

Megrepedt műanyag csónakok javításával foglalkoztam nagyjából egy hónapja. A csónakmotor tartóbakja körül repedtek el a csónakok, ezt a részt kellett megerősíteni.

 

műgyanta3

 

A munka egy kis csiszolással kezdődött, a régi javítás nyomait tüntettem el. Ezután üvegszálas réteget vittem fel a felületre, majd “paplan”, majd megint üvegszálas erősítés következett. A végén szinezett műgyantás fedőréteg került fel, és a javítás elkészült.

 

műgyant14

 

Jó, azért nem volt ennyire egyszerű a dolog. Először is az üvegszálas javításnál nagyon kell figyelni a műgyanta két komponensének megfelelő keverési arányára. Az edző anyag, tehát a B komponens 1-3 súly%, az A komponenshez viszonyítva. Egyszerre csak kis mennyiséget szabad bekeverni, mert a műgyanta gyorsan köt.

 

műgyanta17

 

Épp ezért a legelső lépés az üvegszál, valamint a paplan méretre szabása, az esetleges plusz erősítések meghatározása, az ehhez szükséges anyag leszabása. Majd mindent rétegenként felhordunk, a rétegek között a száradási időt nem kell megvárni. Majd a végén a szinezőpaszta bekeverése történik, pont, mint a rétegeket összekötő műgyanta keverésénél, plusz hozzáadva a szinezőpasztát.

Szóval gyorsan, de minden lépést előre megtervezve kell dolgoznunk.

És amit nem szoktam írni, a védőfelszerelések. Védőszemüveg, fülvédő, arcmaszk a flexelés miatt. A szemüveg, arcmaszk a szálló üvegszállal kevert por miatt szükséges, a fülvédő a flex visító, bántó hangja miatt. A műgyantához pedig elengedhetetlen a kesztyű. Én gumirozott tenyerű kesztyűt használtam, illetve kesztyűket. Egy egész napos műgyantázáshoz 2-3 pár kesztyű fogyott el.

 

Pár képet még beszúrok, csak úgy szöveg nélkül, egy kenu megerősítéséről. A képek jó sorrendben láthatók, a harmadik-negyediken a műgyantával átitatott üvegszálas réteg látható.

 

műgyanta8

műgyanta9

műgyanta11

műgyanta14

műgyanta15

 

 

 

Még mindig festés: ezúttal ablak

Sokat gondolkoztam, hogy csak képeket osszak meg veled, vagy legyen egy kis leírás is. Közöljek csak képeket, és kibogarászod a lényeget? Vagy adjak pontos leírást az egyes munkafolyamatokról?

Végül úgy döntöttem, hogy a képek alá írok egy pár szót.

No, essünk neki!

 

ablak

 

Ez itt a kiindulási alap. Azt hiszem látszik, hogy a nap már megtette áldásos hatását. A festék már elkezdett pattogzani, így itt volt az ideje egy állagmegóvó festésnek.

 

ablak1

Minden az előkészítéssel kezdődik. Üveget, olyan részeket, amiket nem akarunk lefesteni, le kell maszkolni. Maszkolásnál különösen kell figyelni arra, hogy mindent pontosan lemaszkoljunk. Így festés után nem kell sok időt eltölteni a takarítással.

 

ablak5

Ööö… Mint látszik, fontos odafigyelni a rendszeres folyadékbevitelre is. 😉

 

 

ablak6

Első réteg. Ez a réteg még nem fed teljesen, így szükség lesz egy második fedőrétegre is.

 

ablak9

 

Második réteg. A szín változott, a régi festés “felül lett gondolva”, az ablak a következő nyarat így már túléli. 😉

ablak10

Na, ez már más tészta! A nap a fát teljesen kiszívta, így nem elég az egyszerű átfestés…

 

 

ablak11

 

…csiszolni kell a felületet, az “élő” fáig…

 

ablak12

…majd alapozni, az alapozást újra átcsiszolni finoman, kézzel, legalább 150-es papírral.

 

ablak13

 

Ezután kezdődhet a festés. Első réteg…

 

ablak14

…szóval első…

 

 

ablak15

 

…második réteg…

 

ablak16

…még mindig…

 

 

ablak17

…harmadik réteg.

 

 

ablak18

Harmadik réteg közelről. Mint látszik, a végső réteg után a felület nem lett olyan, mint újkorában. A fát az idő már nagyon kikezdte, egy egyszerű átfestéssel a kinézet már nem lesz az igazi. Ilyenkor célszerű a fa hibáit leglettelni, átcsiszolni, lealapozni, átcsiszolni, és végül lefesteni, olajfestékkel, vagy olyan vastaglazúrral, ami a fa erezetét eltakarja. Erre azért van szükség, mert a glettelés egy homogén réteget képez a felületen, így vékonylazúr, vagy lakk a fa erezetét már nem tudja kiemelni. A glettelést már el kell fedni, erre viszont az olajfesték a legmegfelelőbb választás.

 

 

Tetőterasz felújítása

Egy sok-sok éve készült tetőterasz faburkolatát újítottam fel az elmúlt héten. Elég sok munkám volt vele, de azt hiszem, minden egyes perc megérte a befektetést.

Rengeteg képet készítettem, és azt hiszem, igaz a mondás: egy jó kép többet ér minden szónál!

Azért pár szó a sok kép előtt kiegészíti a vizuális látványt. 😉

 

Tehát gyors kis leírás. A munkát bontással, elhasznált elemek pótlásával, és csiszolással kezdtem. Két teljes nap ment rá a rossz deszkák pótlására, valamint a teljes, 75 m-es felület lecsiszolására. Ezután egy nap alatt átkentem a teraszt alapozóval, majd egy nap száradást követően megkapta az első réteg vékonylazúrt. Majd ez a festékréteg is száradt egy keveset, és ma felhordtam a második réteg lazúrt. Leírva ennyi. Átélve: 5 nap kemény fizikai munka.

De beszéljenek a képek! Sok-sok kép, amin lépésről lépésre nyomon követheted a felújítás fázisait.

Nem fárasztalak képaláírással, a látvány úgyis magáért beszél. Érdemes a képekre kattintani, a nagyméretű képeken a munkafázisok jobban látszanak.

 

terasz

terasz1

terasz2

terasz3

terasz4

terasz5

terasz7

terasz12

terasz14

terasz15

terasz17

terasz19

terasz22

Ha ezt a mondatot is elolvastad, az azt jelenti, hogy végiggörgetted a képeket. 😉

Köszönöm türelmet.

Fürdőszoba helyreállítása

Egész komplex munkám volt a napokban. Egy kád körül kellett helyreállítanom a csempét, plusz visszaszereli a csapokat. Persze a munka véséssel, vakolat helyreállítással kezdődött.

Sok kép, kevés szöveg következik! 😉

 

A kiindulási alap.

 

csempe6

A kép jobb oldalán látszik, hogy a vakolatot már kijavítottam. A következő kép pedig már a csempézésre előkészített felületet mutatja. A felesleges ragasztót, csempedarabokat eltávolítottam.

 

csempe7

 

Indulhat a csempézés! Persze minden csempét külön le kellett mérni, méretre kellett szabni. Nem volt két egyforma méretű, figyelnem kellett a fugák egyenletességére. Ez többé kevésbé sikerült is.

 

csempe8

Természetesen figyeltem a síkokra is. 😉

 

csempe9

A sarkoknál a síkokra különösen figyelnem kellett.

 

csempe11

A csapok helyét ki kellett vágnom. Mivel nem vagyok burkoló, és nincs drága speciális szerszámom, ezért kifúrogattam a lapot, majd lecsiszoltam a lyuk széleit. Én elégedett voltam a végeredménnyel.

 

csempe12

Majd jött az utolsó falszakasz, ezután már csak fugázni kellett.

 

csempe13

De előtte még felszereltem a csapot, és a zuhany tartókáját is. Végül kifugáztam a csempét, és kész is! 😉

 

csempe15

Pepecselős munka volt, de megérte! A végeredmény magáért beszél!

 

 

 

 

Ablak utógalos szigetelése

 

Gondolom, Veled is előfordult már, hogy azon gondolkoztál: le kell cserélni az ablakot, mert nem zár jól. A csere persze nem olcsó mulatság, egyes esetekben megfelelő lehet az ablak utólagos szigetelése is.

Figyelem! Képekben gazdag, szövegben szegény beszámoló következik! 😉

 

Első lépésként gyurmázunk egy kicsit.

 

IMG_0884

 

Itt egy kicsit csaltam: nem az ablakkeretre, hanem az ablakra tapasztjuk a gyurmát. Majd bezárjuk az ablakot, kinyitjuk, és a gyurma megmutatja, milyen vastag szigetelést kell alkalmaznunk.

 

IMG_0886

 

IMG_0887

 

Majd vízszintes felületre fektetjük az ablakot, és nekiállunk a tényleges munkának:

 

IMG_0890

 

IMG_0891

 

IMG_0893

 

A maróval keskeny kis hornyot marunk, vigyázva, hogy a sarkoknál át ne szakítsuk az anyagot, illetve a keret ne sérüljön meg.

 

IMG_0902

 

A hornyot (nútot) kitisztítjuk:

 

IMG_0895

 

Ezután beillesztjük a szilikon szigetelést. Szükségünk van hozzá egy pizzaszeletelőre is. 😉

 

IMG_0899

 

IMG_0900

 

IMG_0901

A zsanéroknál természetesen nagyon vigyázunk. Nem marunk bele, és a szilikont is méretre szabjuk.

 

IMG_0903

 

A végeredmény valami ilyesmi lesz:

 

IMG_0896

 

IMG_0897

A munka elkészülte után az ablak pontosan záródik. Nincs rész az ablakszárny és a keret között, így a hideg se tud bejönni, a meleg se tud kimenni. Egy ablak szigetelése két embernek nagyjából negyed óráig tart. Egy ember természetesen lassabban halad, 30-40 perccel lehet számolni, mivel nincs segítség az ablakok levételéhez-felrakásához, illetve nem lehet párhuzamosan két munkafázist végezni.

Szórakoztató, látványos munka!

Bontás, ipari keretek között

Az elmúlt fél év szegény volt bejegyzésben, ennek oka egy nagyobb ipari létesítmény acélszerkezetének a bontásában keresendő. Ugyanis felkértek a bontási munkálatok irányítására. A felkérésnek természetesen örömmel eleget tettem, és elmondhatom, életem egyik legkalandosabb, leginkább embert próbáló fél évén lehetek túl.

 

Itt leírni a bontás lényegét, a felhasznált anyagokat, a gépeket, az érzést, ahogy eldől egy hatalmas acéltartály… szinte lehetetlen. Kis ízelítő mindössze, amit meg tudok osztani, illetve a tapasztalás, tudás, aminek birtokosa lettem.

 

lángvágó

 

A legfontosabb, legtriviálisabb dologgal kezdem: építeni mindig lentről fölfelé építünk, ebből következik, hogy bontani általában fentről lefelé célszerű. Kivéve, ha a tartály 20 méter magas, és könnyebb a földön összedarabolni, mint szépen fentről lefelé haladva összevágni. Kivéve, ha a bontandó kazán függesztett rögzítésű, és nem lenne célszerű a rögzítést ideje korán elvágni. Kivéve, ha… és még lehetne sorolni napestig.

 

Megtanultam azt is, hogy a lángvágás nem egyszerű dolog, a “puska” nehéz, hogy egy nagy oxigén tartályt 3 vágós 2 nap alatt kiürít, hogy a feldarabolt acélt csak akkor veszik vissza, ha adagolható nagyságra van vágva, vagyis a mérete nem haladja meg az 1500X500X500 millimétert, hogy a bontás során sok nem várt esemény történhet.

Ilyen például, amikor azbesztet találunk. Ebben az esetben a munkát azonnal le kell állítani, a Környezetvédelmi Hivatalt értesíteni kell, stb…

 

Mindez persze nem vág szorosan a Férfi meló profiljába, épp ezért hagyom most abba az azbesztnél a dolgok ismertetését. Mert azbeszttel szennyezett anyaggal bármikor találkozhatunk. Van az udvarodban fészer? Igen? És esetleg régi hullámpala a teteje? Igen?

És azt tudtad, hogy a régi fajta hullámpala azbeszttartalmú? Veszélyes hulladék, amint lebontod a tetőről, és ennek megfelelően kell bánni vele. És innentől kezdve már a Férfi meló profiljába vág(hat) a dolog. tegyük fel, megkérsz egy fészer bontására, és nem érted, hogy miért mondok csillagászati összeget, amikor mindössze csak a négy falat kell kiütni, és a tetőt feldarabolni. No igen, a tető. Azt először egy szálmegkötő anyaggal kell kezelni, majd dupla zsákba, légmentesen elzárni, majd egy külön céget megbízni a szállítással, hulladékgazdálkodással. A hivatalos út ez, és ez az út bizony sok pénzbe kerül.

 

A bontás, a munka nagyon tetszett, sok olyan dolgot tanultam, amit a későbbiekben még hasznosítani tudok.

Így nem meglepő, ha most egy kis nosztalgiával gondolok vissza az elmúlt fél évre, bár, ismétlem, se a munka, se ez a cikk, nem illik bele a Férfi meló profiljába.

Festés javítása

 

Rövid kis munka, épp ezért megpróbálom a legapróbb részletekig bemutatni.

Nincs másról szó, mint egy kis javításról, amikor megsérül a festék.

 

ajtóvasalat

Itthon a fürdőszoba ajtaján volt egy kis kallantyú, egy tolózár, amivel magunkra zárhattuk az ajtót. Mivel sose használtuk, ezért leszereltem. Két kis csavart kicsavartam, és a tolózár át a kezemben volt. Az ajtófélfában lévő kis ellendarabot szintén két apró csavar tartotta, ezeket is eltávolítottam. Az ajtón, illetve az ajtófélfán természetesen megmaradt a nyoma a szerelésnek. Az ajtón két kis csavarhely, melyek körül a festék megrepedezett, az ajtófélfán a vésés nyoma, körülbelül 5 mm mélységben.

Kezdjük az ajtóval, ez a kisebb munka. Simára csiszoltam a felületet, és egy kis fatapaszt kentem a lyukakba, és környékükre. Száradás után nagyon finom csiszolópapírral lecsiszoltam, és az ajtó festésre kész.

 

Az ajtófélfa rendberakása egy kicsit hosszadalmasabb volt, mivel a sérülés is nagyobb volt, mint az ajtóm. A felület lecsiszolása után szintén fatapaszt kentem  sérülésre, de itt nem volt elég egyszerűen felkenni az anyagot, meg is kellett formázni, mert az ajtófélfa éléből is hiányzott egy darab. Formázás, száradás után itt is elővettem a nagyon finom smirglit, lecsiszoltam, és végre nekiállhattam volna a mázolásnak.

 

Azért volna, mert mindezt tavaszra terveztem. Vizes blokkok, onyha kifestése, ablakok, ajtók lemázolása, bejárati ajtó lefestése mind rám vár! De az ajtón lévő hiba annyira csúnya volt, hogy még így, fatapasszal kijavítva, szürkés színűen is sokkal szebb, mint előtte!

A tavasz pedig a nyakunkon van. Sokáig nem kell nézegetni a javítást. 😉

 

 

Csónak. Egyszerűen.

A hétvége a családi összefogásról, munkáról szólt. Adva van egy 43 éves faladik, ami már ereszt itt-ott, tehát ki kell javítani. De hogyan, milyen módszerrel?

Talán le kell bontani a deszkázatot? Vagy alu lemezzel be kell burkolni a hajótestet?

 

Nem! Sokkal egyszerűbb a műgyantás/üvegszálas erősítés!

Nem kell hozzá más, mint egy kis kézügyesség, sok türelem, és odafigyelés. Először a régi festést, javítási nyomokat kell eltávolítani. Ez nagyjából megvan egy nap alatt. A felület előkészítés, apró javítgatások, csiszolás finomítása még egy nap. Aztán elkezdődhet az érdemi munka.

 

Azt gondoltam, hogy a csiszolás után már minden flottul fog menni. Nem így történt.

 

Több szempontból is nehezedett a munka. Először is a műgyanta, ami a lelke az egésznek, meglehetősen ragadós, büdös, és nagyon hamar köt. Borzasztó fontos a megfelelő keverési arány, mert ha a kötésgyorsítóból egy kicsivel, pár milliliterrel is többet keverünk az anyagba, az egész egy pillanat alatt megköt.

 

Aztán az üvegszálas anyaggal, valamint az üvegszál-szövettel is elég nehéz bánni. A végén a zselés fedőfesték felvitele már tényleg kikapcsolódás, de addig… addig felviszünk egy réteg műgyantát. Majd egy réteg üveggyapotot. Majd egy réteg műgyanta. Még egy réteg műgyanta. Üvegszálas anyag. Műgyanta. Festék. Festék, megint. Mindezt gyorsan, precízen kell csinálni, mert a műgyanta megköt! Ha ráragad a kezedre… nitrohigítóval lejön. Mással nem nagyon, esetleg még az ecetes meleg ollót tudom ajánlani.;-)

 

És milyen a végeredmény? Megfelelő, a csónak már nem ázik be.

 

Vállalnék ilyen jellegű munkát? Egyértelműen igen. Tanultam az elkövetett hibákból,egy pár dogot már másképp csinálnék. Elég összetett dolog, sok munkafázissal, rengeteg pepecseléssel, sok munkaórával. De milyen érdekes az egész, egy régi, használhatatlan csónakból egy kis “tengerjáró” lesz!

 

Hogy őszinte legyek: nehéz munka. Nem fizikailag megterhelő, hanem nagyon aprólékos, sok odafigyelést igényel, és elengedhetetlen a jó idő, vagy a fedett, jól szellőző helyiség. A csónakot Apósommal ketten négy nap alatt csináltuk meg. Ez volt az első ilyen jellegű munkánk, és mivel magunknak csináltuk, ezért bátran mertünk kísérletezni.

 

Egyedül egy ekkora, 5 méteres ladikot egy hét alatt tudnék beburkolni, szigetelni, lefesteni. Talán egy kicsivel kevesebb idő alatt, de most úgy érzem, az egy hét a biztos. El se tudom képzelni, hogy rutinos felújítók hogyan képesek olyan rövid idő alatt elkészülni egy ilyen munkával! Biztos a kezükben van az egész, gyerekjátéknak tekintik, mint én a falfúrást.

 

Tipp:

 

Ha csónakot újítasz fel, pár dolognak mindig a kezed ügyében kell lenni: védőszemüveg, maszk, több pár eldobható kesztyű, 6-8 rossz ecset, amit a későbbiekben kidobsz, nitrohigító, és rengeteg türelem.

 

halász hajó