Ebben a munkában minden volt. Egy kis zárszerelés, egy kis vízszerelés, egy kis… ahogy így belegondolok, más nem is volt… 😉 De azért egy összetettebb munka volt, sok összetevővel, csiszolással, reszeléssel, cserével, miegyébbel.
Egy régi bérházban voltam, ahol csöpögött a csap, a lefolyó, ahol nem záródtak az ablakok, ahol nem lehetett elzárni az egyik csapot, ahol kiestek a kilincsek, ahol nem lehetett becsukni az egyik ajtót.
A konyhában kezdtem. Kicseréltem a régi, elhasználódott csapbetétet, majd szétszedtem, kitisztítottam a lefolyót, természetesen tömítést is cseréltem benne. Egy helyen sziloplasztot is használtam, mert a lefolyó rendszer nem volt megfelelő, az egyik cső picivel rövidebb volt a kelleténél, egy kicsit feszült, így a tömítés nem feküdt fel rendesen.
Majd jött a konyha ablak. Régi, rézkilincses, villás zármegoldású ablak, a zár nagy holtjátékkal rendelkezett. Itt se, és a szobában se nem volt más megoldás, mint a zárfészek oldalából egy kicsit kireszelni a multigéppel.
Konyha ajtó. Nem csukódott rendesen, mert a zárnyelv megakadt a zárfészekben. A zárfészek, hogy úgy mondjam, meg lett nyomorgatva, így nem csoda, hogy a nyelv nem illeszkedett a helyére. Elő a vízpumpa fogót! Kicsi feszegetés, igazítás, és az ajtó záródik!
Leeső kilincsek. A rézkilincsek furatából kiestek a stiftek. Ezeket apró szögekkel pótoltam. Tudom, ez nem megfelelő javítás, nem az eredeti alkatrészek lettek visszaépítve, de itt most nem a tökéletes restaurálás, hanem egy probléma megszüntetése volt a cél, minél költséghatékonyabban.
Mindent sikerült megcsinálni, aminek tényleg nagyon örültem! Ez egy igazi “barkácsolós” munka volt. Ami nem illeszkedett, azt megreszeltem, kihajlítottam, és mivel ősrégi, már nem gyártott alkatrészekkel volt dolgom, ez tűnt az egyetlen célravezető megoldásnak. Ha mindez új, vagy újszerű ablak, ajtó lett volna, talán nem okoz ekkora örömet.
FÉRFI MELÓ 