Hiszel az ufókban?

 

Én hiszek, sőt, már volt is hozzájuk szerencsém. A múltkor például két ufóból sikerült egyet csinálni. Az egyik, már tönkre ment ufó alkatrészeit felhasználva javítottam ki az új hibáit. És még a kis zöld emberek se haragudtak érte! 😉

 

ufo

 

Karácsony táján több ideje van mindenkinek, hogy az otthoni dolgait rendezze, kicserélje például a kiégett izzót a lámpában. Ilyenkor pedig előfordul, hogy az izzócsere alkalmával a lámpa burája leesik, és összetörik. És jön a meglepetés: ilyen burát már nem lehet kapni, új lámpát kell venni! Aztán a következő meglepetés: az új lámpát nem lehet olyan egyszerűen felszerelni, mint ahogyan az üzletben mondták.

De mi köze mindennek az ufókhoz? Csak annyi, hogy a plafonra szerelhető kerek lámpát nevezik ufó lámpának. Tehát sajnos még nem kellett igazi űrhajót szerelnem, de ami késik, nem múlik!

 

De kezdjünk neki a munkának. Első lépésként a régi lámpát szedtem le. Könnyen ment, mindössze két csavart kellett kicsavarni, és a lámpa már a kezemben volt. Ezután jött a munka nehezebb része. Az új lámpát három csavar rögzítette, így a plafonba három új lyukat kellett fúrnom. Majd a fali vezetékről leszedtem a régi szigetelőszalagot.

Az új lámpához nem adtak se foglalatot, se vezetéket, semmit. Egészen kicsit hiányos volt a csomag. Új foglalatot kellett venni, és a régi lámpa vezetékeit felhasználva azt be kellett kötni. A vezeték végére csoki csatlakozót tettem, majd a lámpát a három furat segítségével rögzítettem a plafonra. A fali vezetéket a csokit felhasználva bekötöttem, az üveget a helyére illesztettem, és a lámpa már működött is.

 

Csak azt nem értem, hogy miért kellett ezért ennyit barkácsolni? A távol-keleti gyártó a foglalatot, vezetéket, csavart, stb miért spórolta ki a csomagolásból?

Tanulság: a legegyszerűbb munkához is úgy kell hozzáállni, hogy ne okozzon meglepetést semmi.

És a kis zöld emberkék se maradjanak UFO nélkül… 😉