Bontás, ipari keretek között

Az elmúlt fél év szegény volt bejegyzésben, ennek oka egy nagyobb ipari létesítmény acélszerkezetének a bontásában keresendő. Ugyanis felkértek a bontási munkálatok irányítására. A felkérésnek természetesen örömmel eleget tettem, és elmondhatom, életem egyik legkalandosabb, leginkább embert próbáló fél évén lehetek túl.

 

Itt leírni a bontás lényegét, a felhasznált anyagokat, a gépeket, az érzést, ahogy eldől egy hatalmas acéltartály… szinte lehetetlen. Kis ízelítő mindössze, amit meg tudok osztani, illetve a tapasztalás, tudás, aminek birtokosa lettem.

 

lángvágó

 

A legfontosabb, legtriviálisabb dologgal kezdem: építeni mindig lentről fölfelé építünk, ebből következik, hogy bontani általában fentről lefelé célszerű. Kivéve, ha a tartály 20 méter magas, és könnyebb a földön összedarabolni, mint szépen fentről lefelé haladva összevágni. Kivéve, ha a bontandó kazán függesztett rögzítésű, és nem lenne célszerű a rögzítést ideje korán elvágni. Kivéve, ha… és még lehetne sorolni napestig.

 

Megtanultam azt is, hogy a lángvágás nem egyszerű dolog, a “puska” nehéz, hogy egy nagy oxigén tartályt 3 vágós 2 nap alatt kiürít, hogy a feldarabolt acélt csak akkor veszik vissza, ha adagolható nagyságra van vágva, vagyis a mérete nem haladja meg az 1500X500X500 millimétert, hogy a bontás során sok nem várt esemény történhet.

Ilyen például, amikor azbesztet találunk. Ebben az esetben a munkát azonnal le kell állítani, a Környezetvédelmi Hivatalt értesíteni kell, stb…

 

Mindez persze nem vág szorosan a Férfi meló profiljába, épp ezért hagyom most abba az azbesztnél a dolgok ismertetését. Mert azbeszttel szennyezett anyaggal bármikor találkozhatunk. Van az udvarodban fészer? Igen? És esetleg régi hullámpala a teteje? Igen?

És azt tudtad, hogy a régi fajta hullámpala azbeszttartalmú? Veszélyes hulladék, amint lebontod a tetőről, és ennek megfelelően kell bánni vele. És innentől kezdve már a Férfi meló profiljába vág(hat) a dolog. tegyük fel, megkérsz egy fészer bontására, és nem érted, hogy miért mondok csillagászati összeget, amikor mindössze csak a négy falat kell kiütni, és a tetőt feldarabolni. No igen, a tető. Azt először egy szálmegkötő anyaggal kell kezelni, majd dupla zsákba, légmentesen elzárni, majd egy külön céget megbízni a szállítással, hulladékgazdálkodással. A hivatalos út ez, és ez az út bizony sok pénzbe kerül.

 

A bontás, a munka nagyon tetszett, sok olyan dolgot tanultam, amit a későbbiekben még hasznosítani tudok.

Így nem meglepő, ha most egy kis nosztalgiával gondolok vissza az elmúlt fél évre, bár, ismétlem, se a munka, se ez a cikk, nem illik bele a Férfi meló profiljába.

Hogyan kezdődik a terasz újjáépítése?

Szombaton “szabadnapos” voltam, ugyan is az éppen folyó munkámat kedden fejezem be. Erről egyébként a héten olvashatsz majd egy kicsit bővebb képes összefoglalót.

De ne térjek el a tárgytól: szombaton belefogtam egy teraszfelújításba. De hogyan is kezdődik egy felújítás, ami történetesen családon belül marad, nevezetesen Apósomék teraszát kell felújítani?

 

Természetesen bontással. A régi járólapokat fel kell szedni, a maradék ragasztót, a kiegyenlítő betonréteget szintén. A törmeléket el kell szállíttatni, a területet össze kell takarítani, elő kell készíteni a járólapozásra. A sebesüléseket el kell látni, a ragtapaszt szorosan fel kell tekerni az elvágott ujjra. A bontókalapácsot időnként le kell állítani, ilyenkor meg lehet beszélni, hogy hú, de nehezen jön fel a régi aljzat.légkalapács

A végén mindent el kell pakolni, össze kell söpörni, le kell ülni, majd sajnos fel kell állni. Ez utóbbi már nem megy olyan könnyen.;-)

És mikor lesz kész? Egy héten belül, persze minden az időjárástól is függ. Vállalnék-e ilyen munkát? Természetesen, de azt tudni kell, hogy ez “sokemberes” munka. Egyedül nagyon sokáig tartana, egyszerűen nem költséghatékony a folyamat. Persze nem rettenek vissza attól, hogy egyedül, segítség nélkül bontsak, de ez neked nem kifizetődő, így jobb, ha rendelkezésre áll még 1-2 plusz kéz.

 

A bontás egyébként egy nagyon egyszerű munka, csak arra kell figyelni, hogy ne bontsunk többet a kelleténél, csak annyit, amennyit feltétlenül szükséges. Egyszerű munka, de talán fizikailag a legnehezebb az egész folyamatban. Pihenni, lazsálni nincs se idő, se lehetőség. Nem lehet gondolkozni a következő lépésen, nem lehet előre eltervezni, hogy mit is fogunk csinálni, hanem nyomni kell, amíg kész nincs. Épp ezért csak akkor vágj bele egyedül, ha bírod a folyamatos, több órán át tartó terhelést, és másnap ugyan ezt a tempót tudod tartani. Mert ne feledd: amit 2-3 ember egy nap alatt megcsinál, az egy embernek minimum két napjába kerül!

 

Bontásnál, vagyis a felújítás kezdeténél jobb, ha van segítség.

 

kalapács