Ahol lyuk van, ott befolyik a víz…

…épp ez volt a baj egy kis fészerrel is. A régi szigetelés elöregedett, elmállott, cserére szorult. Ilyen munkát még nem csináltam, de egy kis gondolkodás után nekifogtam.

 

Először a héjalást szedtem le, majd eltávolítottam az elöregedett szigetelést. Megtisztítottam a tetőléceket, és beszereztem egy vastag, kerti tavakhoz használatos fóliát. Méretere szabás után az új szigetelést felerősítettem a helyére, a héjlást visszacsavaroztam, a csavarfejeket pedig gumitömítővel lekezeltem, hogy a víz még véletlenül se tudjon bejutni. A fészer immár +vízhatlan”. 😉

 

fészer

 

Persze volt nehézség is a munkában. Először is, mint már mondtam, ez volt az első ilyen jellegű munkám. Másodszor a csavarok viszonylag elérhetetlen helyen voltak, sokat kellett tornázni, nyújtózkodni, mire az összeset sikerült  kicsavarni.  Aztán a fólia rögzítése is nehézkes volt, a falhoz is rögzítenem kellett, valamint a tetőlécekhez is. Mindezt úgy, hogy a szigetelés fedjen mindenhol, ne mozduljon el a rögzítés során. Végül sikerült mindent visszaállítani az eredeti állapotába. A teszt pedig már megtörtént. Még aznap éjjel volt egy hatalmas felhőszakadás, a tető viszont nem ázott be!

 

Sikeresnek ítélem ezt a munkát, remélem, a következő zökkenőmentesebb lesz.