Az év, meg a vége

 

A régi évnek vége, az új még el se kezdődött. Azt hiszem, itt az ideje egy kis ücsörgésnek, lazításnak, és egy kis beszámolónak. No, nem az egész évről, inkább csak a decemberről. 😉

 

 

Az építőiparban megszokott, hogy az év vége hajtós, kapkodós. Nem volt ez másként idén sem. Volt pár felkérésem szerencsére, így én is fáradtan, kimerülten kezdtem meg az év utolsó két hetét.

Kezdjük az elején.

 

Aszfaltoztam, aszfaltoztam, és megint csak aszfaltoztam. Kisebb-nagyobb javításokat, bontást, újraaszfaltozást kértek, ami sok szervezést, utána járást igényelt. A részletekkel nem fárasztanék senkit, inkább az egyik legérdekesebb felkérést írom le.

Egy járdaszakaszt kellett újra aszfaltozni. A régi hengerelt aszfaltos javítást kellett felbontani, az aszfaltcsatlakozást újra megvágni, és öntött aszfaltból a járdát helyreállítani.

 

Minden a bontással kezdődött. Mivel a felület nem volt nagy, ezért kézi gépekkel, csákánnyal, kalapáccsal bontottunk, az aszfaltot konténerbe raktuk. A girbe-gurba csatlakozást szépen egyenesre vágtuk egy zsinór és egy jelölő kréta, no meg természetesen az aszfaltvágó segítségével.

 

A területet kitisztítottuk, és előkészítettük a másnapi aszfaltozásra.

Következő nap tehát aszfaltoztunk. 95 méter hosszan, 55 centiméter szélességben, lábazat mellett. Mivel a lábazatra vigyázni kellett, a burkolat elkészítése nem ment gyorsan. 3 hosszú órába telt, mire levonulhattunk a munkaterületről.

 

A munka érdekessége abban rejlett, hogy a lábazat és az aszfalt között egy munkahézagot kellett kialakítani, ráadásul egy forgalmas irodaház előtt dolgoztunk, nagy gyalogosforgalom alatt. Aminek külön örültem, hogy súrlódásoktól mentesen, gyorsan sikerült megoldani a feladatot.

A felhajtó, a víz és az aszfalt

Felkérést kaptam egy apró kis vízelvezetési probléma kiküszöbölésére. Pár éve épült társasház mélygarázsába nagyobb esőnél betör a víz, mert a járda szintje az út szintjénél alacsonyabban van. Vagyis volt, de ne rohanjunk ennyire előre!

Ma a szokásostól eltérően képes beszámoló következik! Sok kép, kevés szöveg, csapjunk is bele hamar!

Első kép mi lehetne? Igen, ilyen volt:

Aztán beállítottuk a szintet. A járdát a falnál 9 cm-rel emeltük meg:

Mivel aszfaltot 9 centi vastagon nem lehet teríteni, ezért beépítettünk két alsó réteget:

Itt látszik, hogy van ám hátra még egy réteg:

Már készül a felső réteg:

Itt látszik a három külön réteg:

Kész az egyik fele a munkának, a mélygarázs felőli rész. Most már csak ezt kell összekötni az úttesttel. Nosza, kezdjük itt is az alsó rétegekkel:

Aztán fejezzük szépen be a felsővel:

És nemsokára:

Kész!

Ezután összetakarítottunk magunk után, és befejeztük a munkát. Mint látod, a felületet érdesítettük. A zúzalékot az utolsó képen látható hengerrel hengereltük bele a még meleg aszfaltba.

Meleg, de mennyire? Az öntött aszfalt 200-220 fokos! Nem csoda, hogy az aszfaltosok sose fáznak… 😉

Egy kis ipari aszfaltozás…

A szombatom igazán különleges és fárasztó volt. Különleges, mert egy olyan munkát vállaltam el, amit nagyon sokszor csináltam már, és ebben az esetben a különlegességet a hely adta. Illetve a hely adottságai, a munkaterület megközelíthetetlensége, az akadályok, és épp ezért volt ez a nap kifejezetten fárasztó.

 

 

Aszfaltoztam. Ez számomra nem újdonság, de “férfimelós” mivoltomban ez volt az első ilyen jellegű megkeresés. Aszfaltoztam, méghozzá egy nagyon érdekes helyen, és elmondhatom, hogy a felkészülés igencsak feszültségterhes volt, mivel egy ipari létesítményben, csövek, tartályok, fémlépcsők dzsungelében kellett a területet homogénné, feketévé, aszfaltossá “varázsolni”.

 

A munka itt is a felméréssel, a munkaterület megnézésével kezdődött. Majd az idegeskedéssel folyatódott, egyáltalán nem voltam biztos benne, hogy elfogadható minőségben meg tudom-e csinálni. Nem akarok nagyon előre rohanni, de végül egy erős közepes átlagot hozva, kisebb hibákkal, de sikerült elvégezni a kért munkát.

 

Egy aszfaltozás az embereken múlik. Egyedül nem lehet megcsinálni, csapatmunkáról van szó. Van, aki a felület minőségéért felel, van, aki az érdesítésért, van, aki a talicskát tolja, tehát minimum három fő kell ahhoz, hogy egy ilyen munkát el lehessen végezni. Meg persze kell egy teherautó, zúzalék, aszfalt, gázolaj, mosogatószer, talicska, és még folytathatnám. Itt volt még egy nagyon fontos dolog, amire feltétlen szükség volt: méghozzá a munkavédelmi sisak, ugyanis a csövek, lépcsők hálójában a fejünk volt az, amit a legtöbbször beütöttünk… volna, ha nincs rajtunk a kobak. Őszintén megvallva, aszfaltozáshoz eddig még soha nem volt szükség erre a kis műanyag izére, de most nagyon jó szolgálatot tett.

 

A folyamatot nem részletezem, igazából nem túl bonyolult, de annál látványosabb a dolog. Elég annyi, hogy a talicskából kiöntött aszfaltot a simítós egy kéziszerszámmal, fa simítóval elteríti, majd ezt zúzalékkal megszórjuk, és egy fahengerrel, már ahol hozzáférünk, elsimítjuk.

 

És mi ebből a tanulság? Aszfalt és más munka között nincs különbség. Odafigyelés, kommunikáció, megbízhatóság kell mindenhez. És a fő jutalom: az öröm, hogy sikerült megcsinálni, tetszik a megrendelőnek, tetszik nekem (ez a legfontosabb!), és épp ezért állok a legközelebbi ilyen kihívás elébe!

 

Nagy különbség nincs abban, hogy egy kapubehajtót aszfaltozok, vagy egy csőrendszer környékét, vagy felfúrok egy polcot, vagy egy csap csöpögését szüntetem meg. A cél minden esetben azonos.