Gres lap fúrása

 

Nem hittem, hogy ez lesz az eddigi talán legnagyobb kihívást jelentő munkám. Pedig csak egy pár lyukat kellett fúrnom…

Mint minden munka, ez is egy előzetes felméréssel kezdődött. Láttam a helyszínt, láttam a lapot, amibe fúrnom kellett, és azt gondoltam, nem lesz nehéz dolgom. Az élet persze rácáfolt mindenre.

 

 

Ha otthon kellett volna ilyen lapot fúrnom, egyszerűen neki estem volna az ütvefúróval, itt viszont nem mertem megkockáztatni, hogy elreped a lap. Egyébként szép, modern lapról van szó, falra felragasztva, igazán mutatósan, szépen kivitelezve.

Tehát nem mertem a fúrókalapácsot használni, inkább vettem egy gyémántszemcsés fúrószárat. Az első lyukat sikerült is kifúrnom/kikínlódnom vele, de a maradék kettő már meghaladta a fúrószár képességeit. Komolyan mondom, meg se karcolta a felületet! Próbáltam finoman, erősebben, alacsony és magas fordulaton, és semmi! Kínomban elővettem a fúrókalapácsot, 6-os vídiás fúrót, alacsony fordulaton elkezdtem fúrni, először ütvefúrás nélkül. És ment! Kis, pici lyukat sikerült kierőltetnem a gépből! Váltakozva használtam a gyémántos fúrót, majd a vídiást. Végül csak a vídiást, ütvefúró üzemben, közepes fordulaton, nagy erővel. Egy óra izzasztó munka után sikerült a két lyukat kifúrni! De nem a ráfordított idő a lényeg, hanem az, hogy sikerült! Nagyon megkönnyebbültem,, de még jobban örültem, hogy több lyukat nem kellett kifúrnom.

 

Nem árultam el a megrendelőnek, de teljesen kimerültem. 😉 Otthon csak beestem az ágyba, és… nem tudtam elaludni. Késő éjszakáig forogtam, és másnap hatalmas izomlázzal ébredtem.

 

Mégis, nagyon örültem a sikernek, mert a lap nem tört el, a renomém, ami most épülget, nem sérült, és a munkát is befejeztem. Érdekel is engem egy kis izomláz! 😉

 

Csengetett, M’lord?

 

Nem, nem az angol filmsorozatról lesz szó. Illetve egy kis angol vonatkozása van a dolognak, mert az ismerősöm, ahol dolgoztam, angolt (is) tanít…

Pár napja beszéltem vele, elpanaszolta, hogy tönkre ment a csengője, illetve a vezeték szikrázott, égett, így azt el kellett vágniuk. Azt hittem, hogy elmegyek, kicserélem a vezetéket, és kész is vagyok.

 

 

Nem mertem elvállalni a munkát, mivel nem vagyok villanyszerelő. A sok “madzag” olyan össze-vissza kuszaságban tekergőzött, hogy az egész egy átláthatatlan gordiuszi csomóra emlékeztetett. Egy villanyszerelő szívrohamot kapott volna a látványtól, én “csak” nemet mondtam. Vagyis azt tanácsoltam, hogy szereljünk fel egy vezeték nélküli csengőt.

 

Ez a projekt ma meg is valósult. Két lyukat kellett fúrni a falba, felcsavarozni a csengő kapcsolóját. Majd a bejárati ajtó mellé fel kellett erősíteni a csengőt. Az elemek elhelyezése után próbacsengetés, majd gyors elemcsere, és megint csengetés.

Működik. Vezeték kupac nélkül… 😉

 

TIPP: ne ijedj meg, ha ilyen munka adódik otthon. Nagyjából annyi ideig tart megcsinálni, mint elolvasni ezt a bejegyzést. Könnyű munka, de tényleg!

 

Konyhában nem csak főzni lehet

Sokat gondolkodtam, hogy a mai munkámat megosszam-e ilyen hamar, vagy várjak vele, amíg “összejön” egy egész konyhai cikk.

Nem várok, mert elgondolkodtató nap volt ez a mai.

 

Elgondolkodtató, mert sajnos azt kell, hogy mondjam: egyes szakemberek is tudnak slendriánok lenni. Össze tudnak ütni egy konyhabútort, ami szép, jól néz ki, olyan, mint amit szeretnél, csak éppen pakolni nem lehet bele, mert a felrögzítése nem az igazi. Pont olyan helyeken a leggyengébb a szerkezet, ahol a legnagyobb súly, erőhatás éri, ahol a rögzítés a legnagyobb szerepet kapna.

Egy ilyen konyhabútort barkácsoltam ma össze.

 

Barkácsolás volt, mert nem lehetett szakszerűen kijavítani, illetve csak nagy ráfordítással. Viszont stabil lett, vagy legalább is stabilabb, mint amilyen volt. Lehet rá pakolni, nem fog elmozdulni a szekrényke, és talán a csavar se fog kiszakadni a bútorlapból. Talán.

De a kihívás nem az összeszerelésnél kezdődött. Több elemből álló konyhabútort általában úgy rakunk össze, hogy rejtett csavarokat nem alkalmazunk, mert nem biztos, hogy más is egyből tudni fogja, hogy hol van még egy tartócsavar. Például a konyhaszekrény ajtajának azsanérjánál nem alkalmazunk hosszú, átmenő facsavart. Fúrunk egy kis lyukat, ha a stabilitást szeretnénk növelni, és összerögzítjük az elemeket ott, a furaton keresztül. De a zsanért nem használjuk fel erre a célra, mert más, aki esetleg szétszerelné a bútort, percekig gondolkozhat azon, hogy vajon hol van még csavar, vagy egyéb rögzítő.

 

Itt ez volt a helyzet. Sokat törtem a fejem, mire rájöttem, hogy az egyik zsanér egyik csavarja rögzítő funkciót is betölt.

Most nézzük a feladatot, ami leírva nem túl bonyolult. A konyhabútor pár szekrényét szét kellett szedni, a sérült elemeket ki kellett cserélni, majd az egészet össze kellett rakni. Az összerakás jobban ment, jobban tetszett, mert már mindennek tudtam a helyét. A szétszedésnél viszont egymás után futottam bele a meghökkentő megoldásokba. És érdekes módon, a jóindulatú szomszéd, ismerős javítgatása, megerősítése, pót elemek beépítése  sokkal átgondoltabb, megtervezettebb, ésszerűbb volt, mint a szakember szakmunkája.

Ma is tanultam valamit, leginkább azt, hogy nem kell meglepődni semmin. Ki kell javítani a dolgot, és kész!

Remélem, a barkácsolás hatásos lesz, és az amúgy szép bútor még sokáig betölti funkcióját!

 

TIPP:

Ha egyedül állsz neki bármilyen munka kijavításának, ne csodálkozz semmin. Hidd el, a leglehetetlenebb helyeken is találhatsz csavart, tiplit, bármit. Mondtam már, hogy az egyik rögzítő csavart a konyhaszekrény polca takarta?;-)