Rendhagyó, év végi bejegyzés, olyan, amiben nem lesz csavarhúzó, fúrógép, szög, kalapács, fűrész, lesz viszont egy kis gasztronómia… Hű, de nagyképű voltam! Szóval malac recept!!! 😉
Itt az év vége, ideje malackodni! Vagyis malacot sütni, főzni, párolni, konfitálni. Tudod, valamit alacsony hőfokon, sokáig sütni.
De most maradjunk egy kicsit a magasabb hőfoknál, szokásos sütésnél, mert nem biztos, hogy van 4-5-6 órád megvárni, amíg megsül a malacka.
Íme egy recept, ahogy én szoktam sütni a karajt!
Hagymás-körtés karaj.
Szükséged lesz nagyjából 60 dkg karajra, kell még só, bors, 4 fej lilahagyma, 4 körte, valamint 20 dkg kéksajt.
A karajt kissé kiklopfoljuk, mindkét oldalán sózzuk, borsozzuk, forró olajban hirtelen pirosra sütjük, majd az olajból kivesszük, hőálló tálba tesszük. A lilahagymát felszeleteljük, az olajba tesszük, lassú tűzön megpirítjuk. Közben a körtét cikkekre vágjuk, rátesszük a hagymára, kis vizet öntünk alá, és roppanósra pároljuk. Figyelj rá, hogy ne legyen túl pufa, akkor jó, ha még “aldente”!
Majd az egészet a karajra halmozzuk, rámorzsoljuk a kéksajtot, és 180 fokra előmelegített sütőben 12 perc alatt készre sütjük!
A végén ne feledkezz el a jó borról, bár ezt ilyenkor, Szilveszterkor kiválthatod pezsgővel is!
Boldog Új Évet, kívánom, hogy 2015 legyen pont olyan, amilyet szeretnél! 😉